Sötét van, sötét és hideg. Alagút. A távolban talán némi fény. Metró.
Néha félek egy kicsit, talán sírok is egy keveset, de elmúlik. Mindíg elmúlik. Gázt adok, belököm kettesbe, és hagyom hogy a közel ötszáz paripa tegye a dolgát. Rohanok az éjszakába. Az éj jó. Nincsenek idegesítő senkik az úton. Otthon vedelik az ocsmány fekete sörüket a lúzer családfők, és megnyugszanak, ma is túléltünk. Csak nevetek rajtuk, nevetek, és élvezem a semmit.
Aztán néhány szembejövő. Persze refivel, mi mással. Fellököm a napszemüvegem, szénné égett agyamat a legkisebb fény is zavarja. Csillivilli autóikon döcögnek a valahonnantól a valahová felé. Igen, döcögnek. Itt nem divat a gyorshajtás.
Fekete vámpírok ülnek a volánok mögött. Rothadás és vérszag mindenütt. A csomagtartókban, nyöszörgő halottak. Minden fekete, fekete mint az alvadt vér. Csikorgó gumikkal kersztbe fordulnak előttem. Kétoldalt szikraesőt húzva török át köztük. Egy időre megúsztam. Minden zsigeremben érzem ahogy közelednek, minden lelassul, rohannák, de nem mozdul semmi. Elkapnak...
Megint elaludtam. Rohadt napszemüveg, talán mégsem volt jó ötlet. Lehet h meg kéne állnom. Hajnalodik. Újra egy undorító ködmaszattal induló nap.
Előző életemben isten voltam.
Idegen országban, idegen emberek közt élek, Nem értem mit mondanak, Nem értik mit beszélek.
Bűzös mocsár a világ. Rákként terjedő paraziták élnek itt, úgy hívják magukat: ember. Élik nyomorult életüket, fontoskodnak, és közben megölik a lényeget. Undorító faj, a teremtés mellékterméke. Egy vagyok közülük, nem vagyok jobb a többinél. Idén sem váltom meg a világot. Én is csak bámulom a tévét, az agyamat elszívja az internet. Csak az estét várom, h végre elhúzhassam a függönyt, és élvezzem, ahogy az ablakon befolyik a holdfény, és mindent ezüst ragyogással von be.
Indulhatok végre, egy újabb éjszakai út. Újabb száguldás a sötétben. Száguldok, és komplett rovarfajok válnak semmitmondó egyenmasszává a szélvédőn. Néha magasabb létformáktól is megszabadítom szenvedő világunkat. Persze nem szándékosan. Ez ilyen meló. Kedvencem a hóbagoly volt, őt még sajnáltam is. Épp az előttem járó által elütött rókát ette, mikor kivágódtam a kanyarból, rámnézett. És csak a hófehér tollfelhő.Van akinek egy fagyott róka az utolsó vacsora. Lehet h a róka egy nyúl után szaladt ki az útra. Néha a nyulak élik túl a vadászatot.
